Kabarcz Zoltán: Mindenhatás 

Üres volt az utca, egy árva lélek nem ténfergett sehol. Jármű sem mozdult, nem vesztegelt a járda mellett. Pár perce esett, a hold csillogó világa ragyogássá változott a nedves burkolaton. Aludt a város, ez a része legalább. Vagy mégsem?

Az egyik emeleti ablakból lámpa sárga fénye szűrődött ki, valamint halk zene. Mozart adagio-t játszott egy kisfiú zongorán, de oly szépen, hogy akár maga Mozart is játszhatta volna, ha nem halt volna meg kétszázhuszonegy éve már.

Most befordult egy homályos alak az utca felső végén, és bizonytalan léptekkel közeledett. Egy kapualjból borostás férfi lépett elő, és borízű hangon megszólította a közeledőt.

–        Magyar vagy?

–        Mi más? – hökkent meg amaz.

–        Annyi itt a turista, hogy nem tudhatja biztosan az ember.

A másik körülnézett. Nem nagyon látta a temérdek turistát, de nem csinált ügyet a dologból.

–        Mit akarsz tőlem?

–        Láttad a meccset?

–        Milyen meccset?

A borostás legyintett.

–        Nem számít – mondta. – Valami történik. Változik a világ.

A borostás férfi már harmadik napja nem ivott egy kortyot sem, mert biztos akart lenni a dolgában. Ezzel együtt értetlenül állt az események előtt. Két napja kezdődött. Az anyósa magyarul kezdett beszélni. Tíz éve élt már a családban a flamand vénasszony, de mindeddig a francia volt a közös nyelv, a lányával pedig flamandul karattyolt.

–        Hogy vagy, fiam? – ez volt az első meglepő magyar mondat, hiszen eddig franciául is inkább a „lusta teve” titulus járta.

Aztán a zászlókat vette észre. Határozottan nagyobbak lettek, és szerte a városban ott lobogtak a középületeken, a hidakon, magánházakon.

Ez persze mind lehetett véletlen is, de ami ma este történt, az határozottan jelent valamit. A Fradi 12:0 arányban verte meg a Manchester United-ot. Fociban nincsenek csodák. Pedig volt valami, amit a borostás férfi nem is tudott. A bizonytalan járású férfi, akit megszólított az imént, a Manchester United kapusa volt, aki szintén nem értett semmit a dologból. Pedig ez még csak a kezdet volt. Az atlétikai bajnokságon megdőlt az összes világcsúcs, magyarok vitték el a pálmát. A 110 méteres gátfutásban például egy ötven fölötti pocakos férfi diadalmaskodott, és ezt a teljesítményt, egyáltalán nem magyarázza, hogy valamikor többszörös ifjúsági bajnok volt.

A jamaikai csodafutó térdre rogyott a döntő előtt, megcsókolta a nyakában függő keresztet, és hangosan felkiáltott.

–        Magyar szeretnék lenni! – és az is lett. Aki kér, az kap. Vissza is hódította az elveszített világcsúcsot, 9,4 másodpercet lépett könnyedén ellenszélben.

–        Magyar vagy? – hangzott fel a kérdés minél gyakrabban a világ számtalan pontján.

–        Mi más? – kérdeztek vissza egyre többen.

–        Még nem – felelték a tétovázók.

Ausztria kormánya volt az első, aki bejelentette csatlakozási szándékát Magyarországhoz, majd Románia is bejelentette ebbéli szándékát azzal a megkötéssel, hogy Havasalföld kapjon autonóm státuszt. Ezt a megkötést még a tárgyalások kezdete előtt visszavonták.

Egy apró francia település, Trianon, felvette a Hódmezővárhely nevet.

A borostás férfi minderről mit sem tudott. Kisétált a Duna partra, és mire a Korzóra ért, már feljött a nap. Barátságos fények árasztották el a tiszta utcát. Egy férfi fütyörészve sepregetett az utcán, csak úgy kedvtelésből. Egy másik kutyát sétáltatott. Amikor találkoztak, köszöntek egymásnak. Egy fiatal lány mezítláb sétálgatott a meleg köveken.

Délre megteltek a szállodák teraszai, mindenfelé magyar szót lehetett hallani, családanyák perlekedtek a gyerekeikkel, a kedélyes családapák pedig fagylalttal kényeztették porontyaikat. A pincérek nem fogadtak el borravalót, sőt egyáltalán nem fogadtak el pénzt.

–        Magyar ember nem fogad el pénzt egy másik magyartól! – ezt hangoztatták mindenfelé.

Délután feltámadt a szél, jóleső fuvallat söpört végig a városon. A levegőben nagy címletű bankjegyek lebegtek, aztán levitorláztak a Duna kék tükrére, és elnyelte valamennyit a víz.

A bankok a látszat kedvéért még nyitva tartottak estig, de másnap reggel már egy sem nyitott ki. Némelyiket kávéháznak alakították át, az Oktogonon, a hatalmas üvegportálok mögött csitri lányok vihogtak a járókelőkön.

–        Minden fejben dől el, haver! – mondta Schön Gyuri Fekete Pityunak, amikor újságpapírba csomagolt sült gesztenyét tukmált rájuk, a sarkon a széki viseletbe öltözött kínai asszony.

–        Én azt gondolom – felelte Fekete Pityu –, hogy nincs igazad. A dolgok a szívben dőlnek el. – Fekete Pityu gyerekkora óta érzelgős beállítottságú volt.

Felgyorsultak az események. Mindenki magyar akart lenni. És az is lett. Elterjedt egy szokás, hogy aki magyarrá változott, áldomást ivott. Kisüsti szilvapálinkával köszöntötték egymást az emberek világszerte. És ahogy az már lenni szokott, összemosódtak a dolgok. Általános lett a nézet, hogy a szilvapálinka teszi az embereket magyarokká. Így aztán a következő reggelen másnaposan ébredt a világ.

Ez végül is nem nagy ár.