Kabarcz Rebeka: Valami több

Szilvin zöld miniszoknya volt és piros, kivágott felső. Harsány színek. Gergő nem szerette a harsány színeket. Kirívónak és figyelemfelkeltőnek tartotta azokat, olyasmi jelzőknek, melyek igencsak távol álltak jellemétől. A két ember közötti kontrasztot nem lehetett nem észrevenni, ahogyan egymással szemben ültek a kopott asztalnál, a füstös kávézó elfelejtett zugában. Gergőn vastag fekete pulóver volt, szürke nadrág, és fekete Converse, nyakában egy sötétkék-kockás sál. A sálat imádta, a Pecsában vette a bolhapiacon egy öreg nénitől. Mindössze pár darab volt belőle, így nagy volt a kísértés, hogy mindegyiket megvegye, megspórolva ezzel a jövőbeni vásárolgatás egy részét.

Végül mégiscsak egyet vitt haza, és az október beköszöntével le sem vette magáról.
Amúgy Gergő átlagos kinézetűnek mondható volt, mélybarna szemei fáradtan tekintettek
ki a világra, sápadt szája pedig ritkán mosolyodott el. Borostás arca arról árulkodott: nem
érdekli igazán a küllem.
Ezzel szemben Szilvit elnézve, csak a küllem érdekelte. Arany karperecek
mindkét csuklóján, hatalmas karika fülbevalók, magas sarkú bőr csizma, és műköröm.
Lila műköröm. Gergő kocsis módjára ócsárolta fejben Andris barátját, aki látatlanban
hozta össze a randit ezzel a lucskosan szájfényezett ajkú lánnyal. Miután megpillantotta
őt bejönni a gyéren megvilágított pincekávézóba, gondolta ad neki legalább egy esélyt,
hátha Szilvi is ritka esete azon nőknek, akik kívül csilli-villi Lady Gagák, belül pedig
mélyen szántó Beauvoir-ok. Nem mintha Gergő találkozott volna effélével, de hallott már
a kivételes egyedről.
Szilvi látszólag két dologról tudott beszélni: a pincsijéről, Maszatról, és a
kozmetikai cégek állatok iránt elkövetett bűneiről. Nos, Gergő egyikhez sem tudott
sokat hozzáfűzni, mivel a pincsik láttán általában kisebbfajta dührohamok kapták el,
míg a kozmetikai cégek háborúja olyannyira érintette meg, mint a kiszáradt banánfák
sorsa Portugáliában. Valószínűleg neki kellet volna bedobnia egy érdekesebb témát,
hátha ráharap a csaj, de egyszerűen minden lelkesedését elvesztette az első öt percben,
miután Szilvi Latte Machiattót kért hideg tejjel, cukor nélkül, kevés mézzel, extra
fahéjjal, vékony habbal és szívószállal. Miközben Szilvi tovább csacsogott a gyémánt-
drága púderek megkérdőjelezhetetlen előnyeiről, addig Gergő hol a másnapi foci meccs
eredményeit latolgatta, hol pedig Maszatot hajította le Szilvi képzeletbeli lakásának
képzeletbeli szemetes csúszdáján a negyedikről. Itt érezte, hogy ez már nem az a fajta
elmélázás, amiből egy fejrázással vissza lehet jönni. Gergő azon kapta magát, hogy a
Brüsszeli pisilő fiús kisajtóra sandít percenként, melynek hangulatos tölgy erezete olyan
hívogatóan csábította, mint még soha. Szilvi természetesen semmit sem vett észre a
vágyakozó pillantásokból, rendíthetetlenül hadart tovább valamiről, ami a férfinak csupán
monoton blablának hangzott valahol a távolban. Amikor meghallotta a „pedikűrösöm”
szót, hirtelen felállt, egy fél mosollyal elnézést kért, és kisiettet a mosdóba. Egy nagy
lendülettel feltépte az ajtót, ami halk nyikorgással kattant mögötte…

„Ha még egyszer megfeledkezel a szalvétáról, befellegzett a próbanapodnak,
kislány!”

Réka hatalmas kék szemei apró résre szűkültek, miközben Tomi a pultvezető rendre
utasította. Aznap negyedszer. Ismételten elnézést kért, és visszasündörgött a
mosogatóhoz. Miközben a fehér bögréket suvickolta, átfutott fejében egy kósza ötlet,
miként a pattogós főnök képébe vágja a mosogatószivacsot. Sajnos nem tehette meg, az a
rohadt diákhitel megkötötte kezét, és vissza fogta vágtázni óhajtó dühét. Annyiban igaza
volt Tominak, hogy nem volt élete legjobb formájában. Három hónapja költözött el
Andristól, aki azóta nem elég, hogy fel sem hívja, hanem mostanság egyik közös
barátnőjükkel randizgat nagy titokban. A főiskolán is lemaradt, négy vizsgáját kénytelen
elcsúsztatni a bukástól való menekülés érdekében, az egyik professzor ráadásul
megesküdött rá, hogy nem engedi át, bármennyire is teper. Réka nővére elviselhetetlen
lakótársnak bizonyult, a folyamatos rumlit lehetetlen megfelelő tempóban kiirtani,
tolerálni. Vagyis kénytelen volt egyelőre félre tenni nagymenő-újságírói álmait, és
mihamarabb gyorsan fizető meló után nézni. Egy ismerőse dolgozott a kávézóban, ő
ajánlotta be Tominak, tehát ha Réka befuccsol, mást is kellemetlen helyzetbe hozhat.
Pedig ő tényleg próbálkozott, makulátlan tisztára pucolta a pultot, mosolygott a
részegesre, és még a zöld miniszoknyás luvnyának is szó nélkül kivitte a puccos,
körülményes Machiattót. Miközben a frissen befutott eszpresszó rendelésen ügyködött,
megesküdött magában, hogy amint lehetősége nyílik rá, megragadja a kiutat erről a
helyről. Hiszen mi értelme van az életnek, ha nincs benne valami több?
Kitöltötte a forró italt az apró bögrébe, mellé készítette az ízléses cukros bödönt,
kiskanalat, tejszínt és a szódát. Két lépés után megfordult, és egy gyors mozdulattal
leemelt egy szalvétát is, amelyet az immáron tökéletes tálaláshoz fektetett. Összeszedte
magát, és félmosollyal az arcán, kivitte a kávét. Az asztalhoz érve zavart tekintetek
fogadták, és az öreg házaspár kuncogva intette, hogy nem ők rendelték a kávét. Ekkor
Réka karmazsinvörös arccal körbe tekintett, és kétségbeesetten kutatta, hogy melyik
asztalt illeti a rendelés. Senki sem nézett fel, Lila Körmös Kisasszony is elfoglaltan
szájfényezte magát kistükrében, míg a többi asztalnál mindenki más elmélyülten
beszélgetett. Bárcsak valaki felnézne és egy kedves biccentéssel jelezné, hogy epekedve
várja kávéját! De nem, senki. Most mégis, mit tegyen? Bicegjen oda minden egyes
asztalhoz, és súgva kérdezze meg minden vendégtől, hogy nem-e ők rendelték a kávét?
Vagy kiáltsa el magát, hogy: „Emberek, na kié?” Áhh. Így is, úgy is megalázó és
elkerülhetetlen a dorgálás. Réka fogta magát, visszacammogott a pulthoz, lecsapta a
tálcát, és kiment rágyújtani.
Miközben az első slukkot szívta a hűvös szélben a kávézó mögött, megigazította
nyakán sálját, majd érdekes kép tárult szemei elé. Egy fiatal srác mászott ki a férfi WC
ablakán, hátsóval előre…

„Hú, kérhetek egy cigit?”- kérdezte a fiú a lánytól.
„Persze, tessék.”

Miközben a lány tüzet adott a fiúnak, a fiú tekintete lesiklott a lány nyakára.

„Nézd már, ugyanolyan a sálunk! Hol vetted?” – kérdezte megrökönyödve a fiú.
„A bolhapiacon egy nénitől. Ez volt az utolsó.”

Egymásra mosolyogtak, miközben gyors egymás után szívták a gyors slukkokat a
hidegben.

„Miért másztál ki az ablakon? Beragadt az ajtó?” – kérdezte a lány.
„Áhh… Nem volt kedvem visszamenni az asztalunkhoz.”
„Tényleg, te ültél Machiattó Kisasszonnyal!”
„Ja. Azt hiszem, ennél bővebben én sem tudnék róla nyilatkozni. Rém hangosan kong
belül a csaj.”

Nevettek, közben újabb cigire gyújtottak.

„Azt hittem a fiúknak gyakran elég a miniszoknya…” – mondta félszegen a lány.
„Gyakran igen. De egy idő után nem. Mi értelme van az életnek, ha nincs benne valami
több?”

A lány szeme egy pillanatra kikerekedett, majd egy félszeg mosollyal bólintott.