Kabarcz Rebeka: Marina reggele

„Vladimir, hozd már ide azt a csövet!”
„Mi van?”
„Hozzad ide a csövet, Te!”
„Ja, hozom má’!”

Ezt nem hiszem el! – gondolta Marina. Vasárnap van! Ezek ma is dolgoznak!?
Vasárnap?! Reggel 7.35 volt. A vöröses hajú nő felpattant a rozoga vaságyból, áttrappolt
a rumlis konyhán, felfeszítette a bejárati ajtót, és kitrappolt a kertbe. Csípőre tette kezét,
és farkasokat is megszégyenítő hangerővel üvöltött a kerítésen át:
„Komolyan? Maguk vasárnap sem hagyják aludni az embert?? Ennyire érzéketlenek?
Egész héten dolgozom, maguk meg hajnalban már ordítoznak, és betont fúrnak az
utcában!? A Jó Isten is szabadnapos, maguknak hogy van képük robajozni?”

A munkások egyszerre merevedtek le a nő fellépésén. Tátott szájjal, és lesokkolt
tekintettel bámultak rá. Marina már-már vállon veregette magát a megszeppent parasztok
láttán, de dühe egyelőre még olyannyira elvakította, hogy nem vette észre a kigúvadt
szemek alatt rejtőző buja mosolyt.
„Hát a Jó Isten sajnálhatja, hogy ma nem jött be dolgozni. Tyű tubica, ezért a látványért
megérte magát felmérgelni!”
A nő értetlenül ráncolta össze homlokát, majd lopva magára pillantott. Meztelen volt.
Teljesen meztelen. Arca elvörösödött, de moccanni azonnal nem tudott. Bár tudott
volna! A szárító kötél üres volt, júniusban túl gyorsan száradnak a ruhák, az este
mindent beszedett már… Nem volt mit felvenni. A nyilvánvaló tény megállapítása után
ugyanazzal a lendülettel szökellt vissza a házba, mellyel nekivágott a missziónak, és
magára dobta sárga fürdőköpenyét. Kinyitotta a konyha ablakot, felfeszítette a rozsdás
zsalukat, majd egy utolsót kiordított a még mindig hangosan kacagó munkásoknak:
„Maguk állatok! Takarodjanak haza!”
Ezek után Marina nem meglepő módon már nem kívánt visszaaludni,
inkább főzött egy erős kávét. Miközben forrt a víz, megállt a tükör előtt. Levetette
köntösét, és gondosan végignézett testén. Egy-két grimasszal nyugtázta, hogy nem egy
modell alkat, sosem volt az, és soha nem is válik azzá. A 15 kiló túlsúly nagyrészt hasára
és combjára jött föl az évek alatt, és bár mondják, hogy két gyerek után ez természetes,
Marina mégsem fogadta ezt el olyan egyszerűen. A narancsbőr is kivédhetetlen, és a bőr
is megereszkedett már itt-ott. Rövidnadrágot és szoknyát már rég nem hord, takargatja
magát, ahol csak lehet. A molett nő magára vette elnyűtt tréningjét, és immáron arcát
vette szemügyre. Szerette a szemeit, és élettel teli mosolyát. Arca mindig is csábosnak
mondható volt, és szerencsére az is maradt, köszönhetően telt ajkainak, és pirospozsgás
arcának. Legalább ez nem változott. Felhörpintette kávéját, nyomott egy csókot férje és
fiai arcára, majd elindult dolgozni. Amint kilépett a kertbe, hangos üdvrivalgás,
füttyentés és taps fogadta. A munkások szemtelen bókokkal és malac mondatokkal illeték
minden léptét, az utcában pedig a szomszédok rosszalló tekintete kísérte végig. Na, a vén
Olga néni is kukkolt. Az apró ukrán faluban, Voszkodavnyicán, Olga néni volt a
pletykafészek. Ha ő látott valamit, azt a többi 150 falulakó is látta. Negyed kilenckor
Marina már be is állt a piciny csemege bolt pultja mögé, és várta a húsárut. Késett a
rakomány, de végül Ványa egyhamar kirakodta a sertést és a szárnyasokat, közben pedig alig szólt egy szót. Marina kérdezgette az asszonyról, a gyerekekről, a munkáról, a templomról, de Ványa csak fél mosollyal kuncogott. Mielőtt elment, a megszokott papírost tartotta Marina orra alá, ő pedig egy firkantással nyugtázta, hogy minden rendben van. Ekkor Ványa már nem bírta tovább, és felhorkantott: „Marina drága, hát miért nem szóltál idejében, hogy ma mindent megmutatsz?” Marina az aktuális napilappal vállon csapta, majd lesütött fejjel kitessékelte a hahotázó hentest. Becsapta az ajtót, és visszasietett a pult mögé. Hangosan szidta hirtelen temperamentumát, melynek köszönhetően már Ványa is róla beszél. Az ő meztelen testéről, melyet már a férjének is gyakran félve mutat meg, az éjszaka leple alatt. Bár ő lehetne Milla Jovovich, a híres modell-színésznő, kinek tökéletes alakját tinédzser kora óta irigyli! Neki bezzeg nem lenne mit szégyellnie, ha dühében meztelenül tombolna Voszkodavnyica kertjeiben.

A java viszont csak ezután következett, hiszen délelőtt lévén, megjelentek
a háziasszonyok. Marina egész álló nap kénytelen volt elviselni a féltékeny feleségek
megjegyzéseit, illetve a konzervatív nagymamák dorgálásait. „Ilyet nem illik
csinálni,” „A férjem is megláthatta volna,” „Tisztességtelen, erkölcstelen!”. A gimnazista
Szvetlana, aki minden este a kocsmában teszi magát, egyszerűen Marina arcába
vigyorgott, eltette a visszajárót, hátat fordított és egy vállrándítással annyit
mormogott: „Szajha”. Marina egész álló nap hol rosszalló és megalázó észrevételekben
részesült, hol pedig a falu bikáinak bosszantóan nyílt fantáziájának tárgyaként tetszelgett.
Az órák szörnyen lassan teltek, a falu rosszmájú lakói viszont egyre csak záporozták
véleményüket a már-már eretneknek titulált Marinára. Délután 5-kor paprika vörös arccal
zárta a boltot és legszívesebben láthatatlanná vált volna, hogy biztonságban neki
indulhasson a most végtelenül hosszúnak tűnő 6 perces hazaútnak. Miért kellett neki
felbosszantania magát egy ilyen apróságon? Miért nem fordult egyszerűen a másik
oldalára, vagy kelt fel szó nélkül és dünnyögött magában? Már előre rettegett férje
megszégyenült duzzogásától, jogos számonkérésétől és gyermekei értetlen
faggatózásától. Szegényeket majd csúfolják az iskolában, meztelen anyukájukról szóló
mondókáktól lesz hangos a játszótér…
Belépett a házba, ahol nem várta senki. Hol lehetnek? Misén. Fél hatkor
kezdődik a templomban, és az egész falu ott lesz. Oda nem mehetek – gondolta Marina
tehetetlenül. Leült a verandán, és rágyújtott egy cigire. Idegesen szívta, mikor egyszer
csak megkondultak a harangok. Misére hívták Voszkodavnyica hívő lakóit, mely
csoportba 149 ember tartozott bele, egyedül a Pakisztánból dezertált, fiatal tea boltos Ali
maradt mindig otthon, és inkább főzött a magyar feleségének, aki viszont ilyenkor az
ortodox templom kopottas gyóntató fülkéjében motyogott. Ahogy Marina az utolsó
slukkot szívta a nyár eleji melegben, eszébe jutott egy kisiskolás emlék. Két fiú
osztálytársa verekedett össze negyedikben, a kis duci Ivánka és a langaléta Igor. A
dulakodás tárgya elenyésző volt: Ivánka elnézte az uzsonnás bögrére írt nevet és
véletlenül Igor kakaóját hörpintette fel, mire Igor ráugrott. Csúnyán elverte a tömzsi
gyereket, így a monoklik következtében a már eddigi mennyiségnél is többet csúfolták
Ivánkát. Felnőtt korára kétszeresére dagadt, és otthonülő, szomorkás, középkorú
könyvmoly lett belőle.
Marina felpattant, és újult erővel vágott neki koraszülött döntésének. Elmegy
a misére. Nem fogja rosszul érezni magát egy félreértés miatt, egy véletlenül alakult
incidens végett. Nem tett ő semmi rosszat, még csak nem is itta meg más kakaóját, és
egyedül saját magával tolt ki, amikor meztelenül üvöltözött a munkásokkal. Fújtatva érkezett meg a templom elé, és fülelt. Javában zajlott a mise, Andrej atya megnyugtató dörmögése Marina szívét is lecsillapította. Elhadart egy gyors miatyánkot, keresztet vetett és kitárta a széles ajtót.

Ahogyan az amerikai filmeken is lenni szokott, a templomban soronként fordultak
hátra az emberek, és bámulták meg a frissen érkezettet. A várt susmorgás sem maradt
el, a házaspárok össze-össze néztek, a gyermekek halkan nevetgéltek, a férfiak pedig
elismerően mérték végig Marinát tetőtől talpig. Egyedül Andrej atya nem zökkent ki
monoton monológjából, és tovább beszélt Pál apostol cselekedeteiről, illetve a mise
bor igencsak szükséges, szent összetevőiről. Marina családját kutatta tekintetével, az
őt mustráló szenvteleneket pedig minden erejével megpróbálta kizárni. Odaért az első
sorhoz, ahol mindig üresek a padok, de férjét és fiait sehol sem látta. Talán elutaztak a
nagymamához? Merengésében leroskadt az egyik padra, nem volt kedve visszasétálni a
padok között a kijárathoz. Inkább fejébe temette kezét, és Andrej atyát hallgatta.
„A megfelelő minőségű miseborhoz sosem szabad túl édes szőlőt használni
alapanyagként, mert az veszélyes. Itatja magát a nedű, így félő, hogy híveinknek már
nem marad az áldozásra, minekutána az Isten megdorgálja azt, aki….”
Andrej atya elakadt a mondat végén, eszmefuttatása elhalkult. A lelkes
közönségen hasonló moraj futott végig, mint amikor Marina sétált be a templom
bejáratán, de ezennel a sugdolózás csak erősödött, és csakhamar kiabálásba torkollott.
Marina nem volt hajlandó felemelni fejét, gondolta egy újabb pletyka ütötte fel fejét
meztelenkedéséről. Vigyék ki, kövezzék meg, neki mindegy, csak a családja térjen haza.
Addig meg elbújik a papilakon. A kiabálás erősödött, szitkozódások hallatszottak a sorok
közül. Ekkor Marina mellé leült valaki. Sőt valakik. Három meztelen lábat pillantott
meg maga mellett, egy nagyot, egy kisebbet, és egy igazán aprót. Ahogy tekintetét
feljebb vontatta, egyhamar ráismert a három alakra. A férje volt az, és két kisfia. Teljesen
meztelenül. Ott ültek, lógatták lábukat, és vigyorogva nézték Andrej atyát. Férje átkarolta
Marinát, és szorosan a hóna alá vonta. Tudomást sem vettek a falulakók hőbörgéséről,
Marina pedig könnyes szemekkel bámulta 6 és 4 éves fiai gatyátlan testét, ahogy a hideg
templomi padokhoz nyomják feneküket. Ekkor Andrej atya végre megszólalt:
„Elég legyen! Csendet, az Úr házában!”- az addigi egyhangú motyogást most egy
erőteljes férfi orgánum váltotta fel, melynek ereje akár villámokat is szórhatott volna.
A tömeg azonnal elcsendesedett.
„Nem fogok úgy tenni, mintha nem hallottam volna a szóbeszédet. Olga néni
reggel azonnal hozzám rohant, hogy értesítsen a botrányról. Végig hallgattam, majd
elnevettem magam. Ennél viccesebb történést rég hallottam ebben az unalmas faluban!
Szerettem volna kezet rázni Marinával és megköszönni, amiért végre felvidította egy
napomat. Sajnálatos, hogy a mulatság az ő kárára ment, és ennél még sajnálatosabb,
hogy maguk nem látják a humort, még ha kiböki a szemüket, akkor sem. Bezzeg más
szemében a szálkát! Marina nem tett rosszat, csupán ösztönből cselekedett. Közben
elfelejtett igazodni prűd társadalmunkhoz. Ez manapság hatalmas hibának számít.
Még hatalmasabb hibának számít az, hogy e pillanatban is Marinát és családját
bámulják, mintha nem láttak volna még meztelen embert. Szerintem, tudják mit nem
látták még? Összetartást. Ez a falu inkább maga elé rántja a fügelevelet, mintsem
felvállalja a szeretetet. Nos, a Jó Isten úgy gondolom, most mosolyog. Mosolyog, mert
kedves neki, amit lát. Ha előtte nincs mit szégyellnünk, egymás előtt miért titkoljuk
tökéletlenségünket? Én azt mondom, az Isten adta nekünk Marina bohóságát ma reggel.”

A mondat végeztével elmosolyodott, és leakasztotta súlyos arany keresztjét. Letette a
pulpitusra, és levetette reverendáját. Közben kacagott, és végül anyaszült meztelenül
szólalt meg újra. „Na mire várnak emberek? Ha a falu ortodox papja nem rest levetkőzni,
maguk mihez ragaszkodnak még egyáltalán? Az Isten házában nincs mit rejtegetni!”
Voszkodavnyica lakói tátott szájjal nézték a lelkes lelki vezetőt. Értetlenül és
összezavarodva sandítottak egymásra, majd a papra, majd megint csak egymásra.
Végül az iskola matematika tanára állt talpra, ragadta karon feleségét és kislányát,
majd prüszkölve vonszolta ki őket a templomból. Őket követte az asztalos, egyhamar
a kocsmáros, a tejesember, az ötvös, és még a faluvégi putriban éldegélő cigánycsalád
is. Egy perc múltán nem maradt más a templomban, csupán Marina, a férje, gyermekei,
Andrej atya, és a 90 éves, elszunyókált Borisz bácsi a leghátsó padban.
„Van, akinek időre van szüksége,” mondta az atya, és komótosan visszavette ruháit.
Innentől kezdve, minden vasárnap meztelenül hirdette az igét. Meztelenül várta
híveit, akik eleinte rendszeresen talpon fordultak, és haza iszkoltak a kényelmetlen
helyzet elől. Csupán Marina és családja voltak jelen minden egyes misén, szintén
meztelenül, és hallgatták a lendületesebbnél lendületesebb prédikációkat. Pár hét múlva
csatlakozott Arvi, a kőműves, egyelőre csak alsónadrágban. Őt követték a felső tagozatos
diákok, összesen 15 tanuló. Hamarosan járt már misére a könyvtáros Szonja, és a
bortermelő Rakovszki család is. A templom egy-két hónap alatt ismét teltházas miséknek
adott helyet, ahol 149 csupasz fenék ücsörgött Andrej atya szónoklatain, és énekelték
felszabadultan a zsoltárokat. Kimondatlanul, de mégis együttesen határozták el, hogy
a misére meztelenül fognak járni. Egyedül Ali, a pakisztáni dezertőr maradt otthon, és
főzött kitartóan feleségének.